Piros, omlós, fűszeres: mi az?
Crock-pot-ban sült vastaglapocka
Álmodoztál már életedben legalább egyszer arról, hogy kövér, pirosra sült, omlós húsokkal kényezteted a szeretteidet, vendégeidet? Vajon hányan vagyunk, akiknél a temérdek teendő miatt ez csak álom maradt? A déli konyhát tanulmányozva azonban rábukkantam egy Crock-Pot nevű "csodaedényre", amelyről azt állítják a műfaj nagymesterei, hogy ennyi az egész: beleteszem a több kilós húst, lecsukom, békén hagyom, majd egy bő fél nap múlva pirosan-omlósan kiveszem és tálalom. No, ennek muszáj volt utána járni!
Hozzávalók:
- Bő 1 kg vastaglapocka
- 8-10 apróbb szemű burgonya
- 2-3 szál sárgarépa
- 2 szál szárzeller
- gombaleves-krém
- fokhagyma granulátum
- só
- frissen őrölt tarka bors
- zöldfűszerek, pl. kakukkfű és zsálya (lehet szárított is)
- kevés vaj az edény kikenéséhez
Elkészítés:
1. A húst megmossuk, papírtörlővel megszárítjuk és alaposan besózzuk. Megszórjuk a fokhagyma granulátummal, ízlés szerint borsozzuk, majd serpenyőben kevés olajon, erős lángon minden oldalát megpirítjuk. A serpenyőt lehúzzuk a tűzről, a húst félretesszük, majd az edényben maradt szaftot felöntjük 1 dl vízzel.
2. A krumplit, répát megmossuk, meghámozzuk. A burgonyát negyedekre, a répát vastag karikákra vágjuk. A zellerszárakat szintén nagyobb darabokra szeleteljük.
3. Az edényt vékonyan kikenjük vajjal, kibéleljük a zöldségekkel, tekerünk rá egy kevés borsot, ráöntjük a serpenyőből a szaftot, majd ráhelyezzük a megpirított húst.
4. Vastagon megkenjük gombakrémmel és megszórjuk a zöldfűszerekkel.
5. Ráhelyezzük az edényre a fedőt és alacsony fokozaton 9-10 órán át pároljuk. Innentől nem kell és nem is szabad abajgatni, hiszen az edény mindent elintéz helyettünk. Akkor van kész, amikor a hús ínycsiklandozóan piros és szinte szétomlik.
6. Ha elkészült kivesszük az edényből, tálra tesszük, mellé szedjük a zöldségeket és neki is láthatunk a falatozásnak. Mártásként felhasználhatjuk a megmaradt gombakrémet.
Jó étvágyat!
4 fő bőven jóllakik egy ekkora darab husiból. Ha több éhes szájra számítunk, nyugodtan készítsük nagyobb adag húsból. Ilyenkor elegendő kevesebb zöldségfélét az edény aljára pakolni.
Főzési idő: általában éjfél után indítom el a főzést, így másnap ebédre frissen tálalhatom az ételt.
Alapötlet: www.deepsouthdish.com; a receptet a magyar konyhára szabta: Redneck Zone
Tetszett a poszt? Tarts velem a Facebookon is, kattints ide!